Csatangolásainkon Innen és Túl

Családos csatangolások országhatáron innen és - egy kicsit - túl.

OKT VIII., 3. nap: Ablánc csárda - Bögöt

2014. szeptember 06. 16:31 - fulopg

Reggel a szokásosnál is korábban keltünk, ugyanis délutánra volt egy programtervünk és így időre kellett célba érkeznünk. A sátrat még fejlámpák fényénél csomagoltuk el, s még az első néhány száz méteren is szükségünk volt rá.

Mária Út jelzőoszlop (Bögöt felé)

Tovább
Szólj hozzá!

OKT VIII., 2. nap: Kőszeg - Ablánc csárda

2014. szeptember 02. 21:26 - fulopg

Reggel fél 6 körül szólt az ébresztőnk, hogy korán megkezdhessük napi szakaszunk teljesítését. Az éjjel elkezdődött és a reggeli órákig kitartó eső miatt azonban csak 8 óra magasságában tudtuk elhagyni a szállást. A túra megkezdése előtt még beiktattunk egy kis bevásárlást és egy kávét.

Utcakép, Kőszeg

Tovább
Szólj hozzá!

OKT VIII., 1. nap: Kőszeg - Írott-kő

2014. augusztus 27. 22:40 - fulopg

Zsuzsival folytatott Kéktúra bejárásunk legújabb fejezetében az ország nyugati szegletébe látogattunk el, hogy az eddig hanyagolt 1. szakaszt is magunkénak tudhassuk. A túrát megelőző nap elutaztunk Szombathelyre, és az éjszakát a város egyik kollégiumában töltöttük. Ezáltal nem kellett túl korán kelnünk, hogy Velembe érjünk, hogy aztán onnan a Kéktúra emlékművet érintve felkaptassunk az Írott-kőre, és megkezdhessük a menetelést.

Kőszeg, Fő tér

Tovább
Szólj hozzá!

Miniversum

2014. július 28. 20:01 - fulopg

Egy pár hónapja dédelgetett álmom vált valóra a múlt heti szabadságom alatt. Végre ellátogattunk a Budapest belvárosában található Miniversumba.

"A MINIVERSUM egy hatalmas, gyönyörűen kidolgozott és részletgazdag, folyamatos mozgásban lévő terepasztal, amin Magyarország, Ausztria és Németország tájai, egyes nevezetességei kb. százszoros kicsinyítésben elevenednek meg."

Az ott töltött közel két óra alatt számos fotót és videót készítettünk, mely fotókból kigyűjtöttük a jobban sikerülteket és alábbiakban közzé is tesszük őket. A videókból később jön majd egy összeállítás.

Öreg-tó (Tata)

Tovább
Szólj hozzá!

OKT VII., 2. nap: Dobogókő - Visegrád

2014. július 27. 22:28 - fulopg

Reggel - mivel nem kellett sátorbontással foglalatoskodnunk, - a korábbi több napos túráinktól eltérően kicsit tovább hagytuk magunkat lustálkodni. Gyors összepakolást követően 7 óra magasságában neki is vágtunk a ránk váró közel 24 kilométernek. A nap krónikája alább olvasható.

Tovább
Szólj hozzá!

OKT VII., 1. nap: Rozália téglagyár - Dobogókő

2014. július 26. 15:58 - fulopg

Elsőre egyhetes vándorlást terveztünk július utolsó teljes hetére, de aztán több tényező is a program átszervezésére ösztönzött bennünket. Elsőként a jobb lábam kisujja, mely egy fotel lábával való konfliktusban maradt alul, másodsorban az elég csapadékosnak jósolt időjárás. Ezek miatt úgy döntöttünk, hogy a főváros közelében levő, "egy napos" szakaszokat teljesítjük amíg a körülmények engedik. E program első felvonása következik.

Tovább
Szólj hozzá!

Túrabakancs

2014. június 26. 18:44 - fulopg

E bejegyzéssel egy új sorozatot indítok, melyben az általam használt különböző túrafelszerelésekről fogok néhány szót ejteni. Nem kell mindenféle elemzésekre gondolni, csupán saját tapasztalataimat osztom meg a termékekről. Az írásokkal nem célom semelyik áruház vagy márka reklámozása. Elsőként az egyik legfontosabb túrakellékkel, a lábbelivel foglalkozom, és ahogy gyűlnek a tapasztalatok, úgy jönnek a további bejegyzések.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása