Idén első ízben indultam egyedül túrázni - egyik túratársam sem tudott velem tartani Kaposvárra. Reggel 6-kor - az októberre nem annyira jellemző -1 fokban Marcaliból. Onnan egy kaposvári átszállással érkeztem meg a Túra indulási helyére, Toponárra. Onnan sétával értem el a Deseda tó strandjára.. A…
Újra a régi felállásban - Zsu és én - indultunk túrázni szombat reggel Balatonfenyves irányába. Nemsokkal negyed 8 után érkeztünk meg, úgyhogy bőven volt időnk nevezni és fotózni a kisvasút indulásáig, mellyel a starthelyre utazhattunk. Két résztáv közül - 20, 30 km - választhattunk, melyekből mi a…
Május 1. Már régóta vártuk ezt a napot, és nem csak azért mert nem kell dolgozni, hanem mert végre eljött a Mesztegnyői Kisvasút Napja és vele együtt egy remek teljesítménytúra is. Mivel alig 12 kilométerre lakom Mesztegnyőtől, nem kellett korán kelnünk, hogy az elsők között indulhassunk a túrán. A…
2013-as céljaim egyike, hogy a Somogyban megrendezésre kerülő teljesítménytúrák közül minél több eseményen részt vegyek. Egyrészt, hogy többet mozogjak, másrészt pedig, hogy olyan tájakat ismerjek meg melyek közvetlen környezetemben találhatóak, mégis ritkán vagy egyáltalán nem jártam még arrafelé.…
Az évi első túrámról szeretnék pár szóban megemlékezni. A megszokott csapattal vettünk részt rajta, név szerint Zsu, Noémi, Dzseko és jómagam voltunk e történet főszereplői. Egy pécsi csapat, az Erdők Népe Természetjáró Egyesület szervezte a címben említett teljesítménytúrát. Három résztáv (60, 30,…