Csatangolásainkon Innen és Túl

Családos csatangolások országhatáron innen és - egy kicsit - túl.

Fel a Tóti-hegyre!

2014. december 30. 20:29 - fulopg

Egy rövid időutazást tettünk december utolsó vasárnapján a Balaton-felvidék tanúhegyei közt. A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület évzáró Fel a hegyre! túráján tehettük ezt meg, melynek ezúttal a Tóti-hegy volt a célpontja. Az egyesület ilyen jellegű teljesítménytúrája kicsit eltér a megszokottól: a célpont adott, viszont a starthelyet, illetve az útvonalat mindenki saját maga választhatja meg. Zsuval napokkal korábban kinéztük a túrát, azonban az időjósok által előrejelzett nagy mennyiségű havazás majdnem keresztülhúzta a tervünket.


Badacsonytomaj vasútállomásán kezdtük meg a túrát néhány centis hórétegen taposva, a Balaton-felvidéki kéktúra útvonalán. Ábrahámhegyre felkapaszkodva a piros sáv jelzésre tértünk rá, melyen időutazásunk első állomása felé ballagtunk. Egy körülbelül 700 éve épült Pálos rendi kolostor romjait tekintettük meg. A kétezres évek elején elvégzett állagmegóvási munkáknak köszönhetően a mai napig jól kivehetőek a templom gótikus formái, valamint a kolostor épületének falmaradványai.


A romoktól visszafelé ballagva a kék jelzés irányába egy kisebb szarvascsordába botlottunk. A fényképezőgépemet gondosan visszacsomagoltam a tokjába, így sajnos nem tudtam megörökíteni a nem mindennapi látványt.


A kéket elérve, észak felé folytattuk a túránkat. A fák közül időnként előtűntek a hóval borított tanúhegyek valamint a köztük elterülő táj. Ezzel el is érkeztünk időbeli utazásunk második állomásához, hiszen túránk végállomása is az egyik ilyen tanúhegy csúcsán található. A hegy lábához, a célba beérve - mivel csak ott volt személyzet, - elvégeztük a nevezési ceremóniát, majd meg is kaptuk a teljesítést elismerő oklevelet, aztán elindultunk a hegytető felé. Meredek, a letaposás nyomán már csúszós út vezetett felfelé, s minden egyes lépéssel évmilliókat utaztunk vissza egy olyan korba, amikor még a területen jelentős vulkáni tevékenység folyt.


A csúcsról csodás körpanoráma tárult elénk. Hosszú ideig nézelődtünk, majd miután átvettük a szintén a teljesítésért járó kitűzőket el is indultunk lefelé. Alternatív útvonalon tértünk vissza az alaptáborba, ahol finom rétest és mandarint ehettünk, valamint tea és forralt bor szolgálta a szomjoltást.


Falatozás után zöld sáv jelzést követve leereszkedtünk a Káptalantótit és Badacsonytomajt összekötő műútra, amin visszagyalogoltunk a vasútállomáshoz.

Rövidke túrát teljesítettünk, de kissé berozsdásodott lábainknak, és a sok bejglitől felszedett dekáknak jót tett a kis mozgás. A hőmérséklet nulla fok körül mozgott egész nap, és időnkét a szél is fújt, de összességében az időjárással maximálisan elégedettek lehettünk. Ugyanúgy a rendezéssel is, tetszett, hogy magunknak kellett az útvonalat kijelölni, és az ellátmány minőségére sem mondhatunk egy rossz szót sem. Köszönjük a szervezést, enélkül itthon ültünk volna az ünnepek közötti időszakban.

Fel a Tóti-hegyre!: táv 13,4 km, szint: 349 m, idő:

További fotók:

2014.12.28., Fel a Tóti-hegyre!
Szólj hozzá!
Címkék: túra Balaton

A bejegyzés trackback címe:

https://csatangolasaink.blog.hu/api/trackback/id/tr2214676908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása