Egy olvasó a legutóbbi bejegyzéshez fűzött hozzászólása alapján született ez a poszt. Említés szinten és néhány fotó erejéig szerepelt benne a nagyon fontos - a címben is említett - tárgy. Most erről szeretnék ejteni pár szót bővebben.
Ez a tárgy nem más, mint egy fém vázas, maximum 15 kg-ig terhelhető háti gyerekhordozó. Alján (a gyerek alatt) egy nagyobb, hátulján egy kisebb zseb található az apróságoknak, vagy például egy Kéktúra igazolófüzetnek. A hátrészben pedig el van rejtve egy árnyékoló alkalmatosság, ami szerintem még szemerkélő eső ellen is képes védelmet nyújtani. A váz alsó része amolyan lábtartóként is funkcionál, szóval nem lóg végig a gyerkőc lába egy-egy túra alatt. Ja, és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem - ötpontos biztonsági övvel rögzíthető benne a csemete.
Használtan vettük az egyik online apróhirdetési oldalon, egy új árának nagyjából egyharmadáért. Egy-két kisebb kopásnyom volt a fémváz alsó részén, de ezt leszámítva kvázi újnak tekinthető.
Csongi nagyon évezte az első túráját a hordozóban, és olyannyira kényelmes volt, hogy el is tudott aludni benne. Viszont ekkor kiderült, hogy a biztonsági övét nem megfelelően állítottuk be, ezért kicsit előre tudott bukni. Nem nézett ki túl komfortosnak úgy, de őt látszólag nem zavarta.
Méretre állítható hevederek
A táska önsúlya egyébként 3 kg körül van, szóval Csongival, némi kajával, egyéb holmikkal együtt olyan 15 kg-t cipeltem napközben. Másnap éreztem némi fájdalmat, de ez csak izomláz volt, nem direktben a táska okozta. Elég jól ki van párnázva, mind a vállpánt, mind a csípőheveder, hosszabb túrára is bátran elindulunk majd vele.