Túránk ötödik - utolsó előtti - napja kicsit nehezen indult, az előző este történtek miatt a megszokottnál később tudtunk csak elindulni. Minden sokkal lassabban ment, pedig már rutinból pakoltuk a dolgainkat. Már majdnem fél 7-et mutatott az óra mikor végre útra keltünk, pedig 5 órakor keltünk.

Visszaballagtunk a patak mellett oda, ahol korábban elhagytuk a Kék útvonalát, majd felkaptattunk a völgy meredek oldalán. A tetőre felérve rövid szakasz után a használaton kívüli sífelvonó mentén leereszkedtünk Bodajk utcáira.

A városban először is egy boltot kerestünk, aztán a pecsételőhely felé vettük az irányt. Az e célra szolgáló büfét zárva találtuk, ezért tovább ballagtunk a másik lehetőség felé. A vasúti megállóhelynél rendben megtaláltuk a bélyegzőt, majd a papírmunka végeztével Csókakő felé indultuk.

Meg sem álltunk egészen a Vadász presszóig, ahol újfent bélyegeznünk kellett. Nyitás előtt jó 20 perccel érkeztünk, így a várnál tervezett reggelizést előrehoztuk és az egység nyitásáig jól is laktunk. Utána már csak egy kávét fogyasztottunk majd a pecsételés végeztével elindultunk bevenni a várat. A meredek kaptatón egy bicajos srác előzött meg bennünket. Leküzdve az emelkedőt már csak a várőrséget kellett legyűrnünk, hogy belülről is megcsodálhassuk a fokozatosan szépülő épületet.

Miután megcsodáltuk a vár minden szegletét elfelé jövet még váltottunk pár szót a várőrrel, aki alternatív útvonalat is javasolt, amivel egyszerűbben visszatérhettünk a jelzett utunkra. A Vár-völgyön keresztül felkapaszkodtunk egy szilárd burkolatú útra és ezen ballagtunk kelet felé. Hosszú kilométereken keresztül nem volt komolyabb látnivalónk - na nem mintha a vértesi erdő nem lenne elég látványos, - ezért úgy döntöttünk teszünk egy kis kitérőt a Géza pihenőhöz. A térkép szép kilátást ígért, de azért én kicsit nagyobb volumenű látványosságra számítottam. Ott jártunkkor az idő már dél felé járt, úgyhogy az egyik padon meg is terítettünk az ebédhez.

Étkezés után a Juh-völgyön keresztül visszatértünk a Kéktúra útvonalára. Onnan újfent letérve a Kéktől Kápolnapuszta felé is elbarangoltam, igaz csak a temetőig, a település már az 1970-es években elnéptelenedett.

Az újabb kitérő után már csak Gánton, Mary néni vendéglőjében szakítottuk meg a menetelést pecsételés céljából. És ha már arra jártunk nyaltunk egy-egy adag fagylaltot is.

Mary néni meglátogatása után a szemközti boltban folytattuk a programunkat gyümölcs, illetve víz vásárlásával. A települést elhagyva több, mint 5 kilométeres gyaloglás várt ránk a Mindszentpusztai kulcsosházhoz. Különösebb látnivaló ezen a részen sem akadt, ezért hamar célhoz értünk. Eredetileg a kulcsosház kertjében szerettünk volna sátrazni, de a telefonban azt az információt kaptam, hogy az egész ház ki van véve, így nem alhatunk ott. Pecsételés közben azonban kicsit méregettük a terepet, és úgy láttuk, hogy a környéken sincs senki rajtunk kívül.

Időnk is, energiánk is volt még ezért úgy döntöttünk, hogy tovább ballagunk a következő ellenőrzőpontra, Kőhányáspusztára, mivel ott is el tudjuk tölteni az éjszakát valahol. Utólag visszagondolva nem ez volt a legjobb döntésünk túrázásaink során. A maradék kilométerek alatt minden egyes lépéssel egyre nehezebbnek éreztük hátizsákjainkat, így már többször megálltunk pihenni. A hetedik kilométer végén jól eső érzéssel töltött el bennünket mikor megláttuk Kőhányáspuszta kis kápolnáját.

Gyorsan kiválasztottuk a kis tisztáson a sátrunknak legmegfelelőbb helyszínt és rögön neki is láttunk a felállításának, mivel már elég közel volt a naplemente. Sátorállítás után egy forró levest fogyasztottunk el vacsora gyanánt, majd már sötétedés után bebújtunk hálózsákjainkba kipihenni a hosszú nap fáradalmait.

Napi túránk fotói alább érhetőek el:

2014.06.05., OKT VI., 5. nap: Bodajk - Kőhányáspuszta