Csatangolásainkon Innen és Túl

Családos csatangolások országhatáron innen és - egy kicsit - túl.

OKT VIII., 2. nap: Kőszeg - Ablánc csárda

2014. szeptember 02. 21:26 - fulopg

Reggel fél 6 körül szólt az ébresztőnk, hogy korán megkezdhessük napi szakaszunk teljesítését. Az éjjel elkezdődött és a reggeli órákig kitartó eső miatt azonban csak 8 óra magasságában tudtuk elhagyni a szállást. A túra megkezdése előtt még beiktattunk egy kis bevásárlást és egy kávét.

Utcakép, Kőszeg


Ez utóbbit a Kékfényben fogyasztottuk el, s közben jót beszélgettünk a pultos hölggyel. Ekkor már az ég is kezdett kitisztulni, úgyhogy amint befejeztük a kávénkat rögtön vettük is fel a táskáinkat. A város utcáit magunk mögött hagyva, egy enyhén emelkedő murvás-kavicsos úton folytattuk utunkat, melyen kis patakként csordogált lefelé az éjszaka lehullott és összegyűlt csapadék.

Ideiglenes vízfolyás


A vízfolyás mentén ballagva elértünk utunk határ mentén húzódó szakaszához. Néhány lépés erejéig átszöktem az osztrák oldalra, hogy felmérjem az ottani helyzetet. Külföldi kalandozásaim után rákanyarodtunk a Kék egyik leghosszabb nyílegyenes szakaszára - csak egy kis hullámvasutazás dobta fel ezt a monoton menetelést. Jó néhány kilométer megtétele után egy kereszttel megjelölt elágazásban végre elhagyhattuk az egyenest.

Az első hosszú egyenes


Tovább folytatva a menetelést egy étkezésre alkalmas helyet keresgéltünk. Sajnos térképünk nem jelölt semmi ilyet egészen Tömördig, mi azonban bizakodóak voltunk. Egyre csak csökkent a megteendő távolság a településig, viszont még mindig nem bukkantunk megfelelő területre, amikor egy hangos köszöntés fogadott bennünket az egyik magaslesről. Két - szintén a Kéket járó - pesti srác tartózkodott a magaslaton és éppen tízóraiztak. Váltottunk néhány szót és mivel ők már végeztek, fel is ajánlották a helyet nekünk, de mi úgy döntöttünk, hogy - mivel már nem voltunk messze, - inkább begyalogolunk a faluba.

Rövid idő alatt megtettük a hátralevő 1-2 kilométerünket, majd az Ilonavár sáncai alatt elhaladva rövidesen már a civilizáció nyomait fedezhettük fel az út mentén. Pár perc múlva már a település utcáin ballagtunk, majd az első utunkba kerülő padnál le is telepedtünk. Szép ráérősen elfogyasztottuk elemózsiánkat, közben az előttünk álló szakaszok térképét böngésztük.

Tömörd, templom


Később jóllakottan indultunk meg a falu központja felé. A templomnál megkerestük a stemplit, majd úgy terveztük, hogy jobban körüljárjuk az épületet. Sajnos, mint kiderült a plébános, akit Zsu ismert már nem a faluban lakik, így a templombejárás és a beszélgetés elmaradt. Ezek hiányában kissé csalódottan hagytuk magunk mögött a települést.

Az ezt követő szakaszt - az első 2 kilométerét leszámítva, - újra a hosszú egyenesek uralták. A tájat leszámítva komolyabb látnivaló nem akadt ezért gyorsan haladtunk. A korábban megismert társak látótávolságba kerültek egy időre, de aztán újra eltűntek előlünk, mikor tartottunk egy kis szünetet.

A rövid beiktatott megálló után már meg sem álltunk egészen az Ablánc csárdáig. Nagyjából fél 5 magasságában érkeztünk meg az épülethez, és rögtön a pecsétet rejtő dobozkát céloztuk meg. A papírmunka után egy sátorozásra alkalmas helyet kezdtünk keresni. E célból beléptem a már régóta elhagyatottan álló csárda udvarára és a sátorhely-keresésből rögtön urbex lett.

Ablánc csárda


Az egykor minden bizonnyal virágzó csárda épületei mára kifosztottan állnak. Ami értékes és mozdítható volt, már ellopták, ablakok betörve, minden tele szeméttel, az udvarban hatalmas gaz. Ezek láttán visszatértünk a kapuhoz és inkább kívül keresgéltünk tovább.

A lehető legjobb hely megtalálása után előkaptam a gázfőzőmet és megmelegítettük az aznapra szánt konzerveket. Vacsora után hamar felállítottuk a sátrat, majd egy gyors tisztálkodás után be is bújtunk a hálózsákunkba.

Napközben készült további fotók az alábbi linken:

2014.08.21., OKT VIII., 2. nap: Kőszeg - Ablánc csárda
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csatangolasaink.blog.hu/api/trackback/id/tr4414676920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása