Egy kis statisztika:
Összesen 501,4 kilométert tettem meg túráim során, 23 nap alatt, napi átlag 21,8 km-t. 15 teljesítménytúrán vettem részt, 6 napot szenteltem a Kéktúrának, ez alatt 136,5 km-t tettem meg, ezt mindet Zsuval közösen. Legrövidebb túrán megtett távom 7, leghosszabb pedig 42 km volt. A kép alatt folytatom az évértékelésemet.Teljesítménytúrák:
Kedvenc teljesítménytúrám a Tökölő 16 volt, melyet Ságváron rendezett a Ságvárért egyesület. A döntésben a rendkívül változatos táj és a mindenre kiterjedő remek szervezés volt segítségemre. Virtuális dobogóm második, illetve harmadik helyére a Csiszta 30, és a Koppány 20 került. Előbbit azért szerettem meg ennyire, mert végre elkalauzolt olyan helyekre, amelyektől alig pár kilométerre lakom, és mégsem jártam még soha ott. Utóbbit pedig azért kedveltem, mert a szervezőknek sikerült a viszonylag rövid távba rengeteg természetes illetve ember alkotta látványosságot "belepakolniuk". Meg is vásároltuk a Koppány jelvényszerző túramozgalom igazolófüzetét, mely alapján még jobban bebarangolhatjuk a völgyet.
Kedvelt helyek:
- Betyár barlang: a Tökölő (16) túrán jutottam el oda, a túra egyik ellenőrzőpontja volt, pihenésképpen tehettünk bent egy kis sétát/mászást.
- Szajki-tavak: Sárvár - Sümeg Kéktúra szakasz egyik gyöngyszeme: kemping, strand; remek hely a kikapcsolódásra.
- Egregyi Árpád-kori templom (Hévíz): Szintén Kéktúra, Sümeg - Keszthely szakasz; csodálattal tölt el, hogy elődeink már több, mint 700 éve mikre voltak képesek.
- Mór: Vértes-beli Hamahama túra bázisa volt; a túránk nem a legjobban sikerült, de a városban sokat sétáltunk, megtetszett.
- Sümegi vár: harmadik nekifutásra sikerült feljutnunk a csodásan felújított és rendben tartott építményhez; elsőt az időjárás, másodikat időhiány hiúsította meg.
- Koppány-völgy: Mint fentebb már említettem, a rengeteg látnivaló miatt zártam szívembe a helyet.
- Rezi vár: Kéktúra, Sümeg - Keszthely; meggyűlt a bajunk a feljutással: meleg idő, plusz rengeteg szúnyog kísért a kaptatón, de a vár és az onnan elénk táruló látvány mindenért kárpótolt bennünket.
- Árpád-kilátó (Budapest): Év végi Kéktúránk egyik állomása; csodás kilátás nyílik a főváros irányába.
- Kopár-puszta elhagyott temetője: saját - geoláda szerzésre irányuló, - túránk során jutottunk el oda. A Kopár-puszta már rég nem létezik, de az elhunyt rokonoknak állított síremlékek még sokáig feledhetetlenné teszik az egykori települést.
Az alábbi térképen a fent felsorolt helyeket szedtem össze:
Helyek nagyobb térképen való megjelenítése