Szombat reggel, a szokásos korai kelés háromnegyed ötkor és készülődés az aznapra kinézett túrára. A túra előtt azonban még várt rám egy 8 órás műszak, Zsura pedig egy hasonló intervallumú fejtágító. Végül este háromnegyed 7 magasságában indultam Budapest felé, hogy onnan továbbállva teljesítsük első éjszakai teljesítménytúránkat.

Az utolsó napra virradóra lelkesen pakoltuk sátrunkat, hiszen előző napi hosszabbítás miatt csak 18 kilométer maradt úti célunkig, Szárligetig. Ez a nagy hajránk, a megtett 34 km-ünk, amit igen kevés alvás előzött meg, teljesen kimerített bennünket. Hiába aludtuk ki magunkat, 7 óra kevésnek bizonyult a teljes regenerálódásra. Nehezen birkóztunk meg a szintkülönbségekkel, a táskáink is már reggel olyan nehéznek bizonyult, amit csak délutánra szoktunk érezni. Ez volt eddigi leghosszabb 18 kilométerünk..

 

Túránk ötödik - utolsó előtti - napja kicsit nehezen indult, az előző este történtek miatt a megszokottnál később tudtunk csak elindulni. Minden sokkal lassabban ment, pedig már rutinból pakoltuk a dolgainkat. Már majdnem fél 7-et mutatott az óra mikor végre útra keltünk, pedig 5 órakor keltünk.

A pihentető éjszaka után pihentető nap következett. Megfáradt lábaink és megterhelt vállaink örömére úgy döntöttünk teszünk egy kitérőt Mórra. Mivel itt Fülöp már járt nem is olyan rég egy túra alkalmával, úgy gondolta, érdemes egy napot eltölteni itt.

Harmadik napunk reggelén pillanatok alatt összepakoltunk, köszönhetően annak, hogy nem kellett a sátor elbontásával foglalatoskodni. Gyors reggeli és teázás után elindultunk az előttünk álló körülbelül 20 km-es túrára.

Reggel korán kelve megettünk egy bögre forró levest a hűvös éjszakát feledve. Miután megmosakodtunk a Szentkútnál lévő csapnál, lebontottuk sátrunkat és visszatértünk a faluba bevásárlás céljából, illetve a kocsma nyitását is megvártuk, hogy egy kávéval indítsuk be magunkat az előttünk álló útra. A pultos hölggyel még jól elbeszélgettünk, így igen későn sikerült csak útra kelnünk, aminek már délután megvolt a böjtje.


Az erdőbe érve hagytuk el a települést és meg sem álltunk a Széchenyi Zsigmond kilátóig. A 18,5 m magas építmény két hónapja került átadásra. Páratlan kilátást nyúlt a környező erdőre, falvakra és a szápári szélmalmokra.


Visszatérve a K útvonalra már Tés felé haladtunk az erdőben. Kiérve a műútra ismét letértünk a K-ről, hogy látogatást tehessünk a tési szélmalmokhoz a Kovácsműhellyel. Egy ház udvarán keresztül lehet megközelíteni az 1840 körül épült építményeket, melyek közül az egyiket belülről is megtekinthettük. A környező búzatáblával eredeti környezetében láthatók ma is ezek az építmények. Mivel velünk együtt érkezett egy iskolás csoport, a Kovácsműhelyben idegenvezetéssel egybekötve nézhettünk körül.


Mielőtt folytattuk volna a túrát, bevásároltunk a boltban: pótoltuk a vízkészletünket. A következő pecsétállomásunkat először rossz úton közelítettük meg: Csőszpusztánál az új jelzés kisebb fejtörést okozott nekünk. A 'V' alakú aszfaltutat egy ösvényen levágva kell visszakanyarodni az Alba Regia Barlangkutató Állomás bejáratához, erre azonban már csak akkor jöttünk rá, mikor végül az aszfalton haladva közelítettük meg az épületet. A sikeres pecsételés után visszatértünk az erdőbe, majd biciklizésre tökéletesen alkalmas úton közelítettük meg a Hamuházat.

Az erdőben sétálva szép ízelítőt kaphattunk az előttünk álló szakaszból: a fák mögül rálátni a Vértesre a Csókakői várral. Egy pár lépésnyi letérővel megnéztük a védett geológiai feltárás területét, ahol a lépcsőzetes sziklaképződmények között egy ősi csiga kövülete is fellelhető.


Kisgyón felé érintettük a szabadtéri Erdei Szentélyt, valamint a bányászemlékmű faragott bazalt szobrát. A Gyöngyvirág kulcsosház villanyóra szekrénye adta a pecsétnek -pontosabban az előre felbélyegzett matricáknak - a helyet, ezeket kellett az igazolófüzetünkbe ragasztani. Majd e tevékenység után a kulcsosház melletti pihenőhelyen terítettünk meg aznapi ebédünk elfogyasztásához. Itt már kínkeservesen vettük hátunkra ismét zsákjainkat és az előttünk álló majd' 12 km is demoralizálóan hatott ránk.

A Kisgyón környéki erdőből kiérve már igen kavicsos földúton jártunk, ami nem volt kellemes a talpnak, hátráltatott is bennünket. Az útszakaszba és a fáradtságba belemerülve az utat is sikerült elnéznünk, szerencsére csak pár száz métert haladtunk a "nem annyira rossz" irányba, mivel ez az út is célhoz vezetett volna, de reménykedve, hogy a Burok-parton, a K jelzésen kellemesebb a talaj, visszatértünk a helyes útra.


Tévedtünk! A Burok-völgy peremén gyalogolva nagyon sűrű növényzeten, keskeny ösvényen kellett átküzdeni magunkat. A kisebb táskával kirándulóknak nem okoz nagy nehézséget ilyen terep, nem úgy mint nekünk, akiknek a feje búbján is túl ér a táskája. Ezen átvergődve magunkat kiértünk egy tisztásra, majd egy kis erdős területet követve hirtelen Bakonykútiban találtuk magunkat. Ekkor már fél 7 volt, a buszmegállóban letelepedve próbáltuk kitalálni rögtönzött szálláshelyünket, egy helyi fekete kiscica szeretetéhes társaságában. Az égre nézve azonban bizalmatlan érzéseink támadtak az időjárást illetően.

Így a vadkempingezést ejtve jobbnak láttuk felhívni a még otthon kinézett szállást (Bakonykúti egyetlen szállásadója). Nagy örömünkre tudtak minket fogadni, a tulaj még épp vasalta a frissen mosott ágyneműt. Ezúton is nagyon hálásak vagyunk szívélyes fogadtatásunkért, a kellemes beszélgetésért. Maga a tulaj is sokat túrázott régen, így míg megvacsoráztunk a túrázós élményeket osztottuk meg egymással. Minden arra járó túrázónak ajánljuk!

Vacsora után vettünk egy kellemes zuhanyt, mellyel két nap porát végre lemoshattunk magunkról, majd idejében nyugovóra tértünk, hogy reggel korán kezdhessük a napot.

E túraszakaszon készült további fotóink:

2014.06.02., OKT VI., 2. nap: Jásd - Bakonykúti

Hosszú kihagyás után úgy döntöttünk Zsuval, hogy újabbakkal gyarapítjuk a Kéktúrán megtett kilométereink számát. Ehhez jó kiindulópontot biztosított Zirc, ahol egy hasonló, többnapos túránkat fejeztük be korábban. Szárligetig terveztük az eljutást, ami többnapos gyaloglást jelent, az alábbiakban az első nap beszámolója következik.


Vonattal érkeztünk Budapestről, majd a fent látható épületnél kezdtük a napot. Sajnos ezúttal sem tekinthettük meg belülről, mert éppen elsőáldozással egybekötött misére gyülekeztek a hívők. A szemerkélő esőben azért készült pár fotó, aztán nekiláttunk az aznapra tervezett, nagyjából 16 kilométernek. Bemelegítésnek aszfalton kanyarogtunk Nagyesztergárig. Ott egy kis kitérővel megtekintettük a késő barokk stílusban épült római katolikus templomot, valamint az elég leromlott állapotban lévő Purgly-kúriát. A község határába érve aztán megálltunk egy kis pihenőnél, ahol Zsu hódolhatott kicsit hintázás iránti szenvedélyének.

A települést magunk mögött hagyva hangulatos erdei úton folytattuk a túrát, ahol rövidesen a Gaja patak csörgedezésére lettünk figyelmesek. Hosszan kanyarogtunk mellette, ami nagy segítség volt, ugyanis, ha csak a jelzésekre hagyatkoztunk volna, akkor bizony nem mindig találtuk volna a helyes utat. És ez az állítás sajnos a további bakonyi szakaszokra is igaz.

A vízfolyás mentén - néhol derékmagasságig érő gazban, - lassan megérkeztünk a következő településünk, Bakonynána felé vezető műútra. A kék sáv jelzést elhagyva beballagtunk a kocsma épületéhez, ami elméletileg mostanság vendégházként használják. Éppen kilépett valaki az ajtaján, és mi gyorsan be is kéredzkedtünk pecsételni. Ekkor esett le, hogy ez már nem is kocsmaként üzemel, és mint később kiderült a pecsét kint lógott az épület melletti kapun, bélyegzőpárnával együtt. Pecsételés után a közeli buszmegállóban fogyasztottuk el az ebédünket.

A települést elhagyva továbbra is a Gaja mellett ballagtunk, majd nemsokára megérkeztünk a napunk leglátványosabb képződményéhez. Ez nem más, mint a patak legnagyobb - Római fürdőnek nevezett - vízesése. Hosszabb időt ott töltöttünk, hogy alaposan körbejárhassuk a területet. A jó időnek köszönhetően többen is felkeresték a helyet. Míg mi ott tartózkodtunk legalább egy tucat ember megfordult, és még mikor tovább indultunk akkor is több arrafelé tartó kirándulóval találkoztunk. A hely szépségéről pedig az alábbi fotó tanúskodik: (továbbiak a bejegyzés végi galériában találhatóak)


A vízesést magunk mögött hagyva a jelzések a patakot keresztezve vezettek bennünket. Híd nem lévén egy vastagabb faágakból összeállított építmény hivatott arra, hogy száraz lábbal átkelhessünk a vízfolyáson. Ezt mi nem találtuk elég stabilnak, így a cipőt ledobva, mezítláb egyensúlyoztunk át a kavicsokon. Az első lépéseket szép lassan tettük meg kiélvezve a helyzet minden pillanatát. Ahogy azonban egyre többet tartózkodtunk a vízben, úgy kezdett egyre kellemetlenebbé válni a hideg víz. A túlparton hamarjában megszárítottuk lábunkat s folytattuk az utat.


Továbbra is a folyócska mellett bandukolva érkeztünk meg a Jásd határában található Szentkúthoz. Az itt fakadó forrás vizét elődeink gyógyító hatásúnak tartották, ma azonban vízművet szolgál ki. Mellette 1837-ben épült kis kápolna áll, istentiszteletre alkalmas szabadtéri oltárral, Kálvária-dombbal. Mindez elkerítve áll az erdő szélén. Készítettünk néhány fotót a helyről, majd elindultunk az egyre hangosabb zene irányába.


Már korábban is hallottuk a Jásd felől érkező muzsikát ami, mint később kiderült a helyi Búcsú egyik kísérőprogramjához tartozott. Ezt már a kocsmában a pultos hölgytől tudtuk meg, akivel italrendelés közben váltottunk pár szót. Nem sokan bolyongtak egyébként a rendezvényen, majdhogynem több volt az árus, mint a vendég.

Mivel a mai napon már nem terveztünk tovább menni, hosszasan elidőztünk az egységben. Közben kipróbáltuk mindkét pecsétet, s végül a az újabbikkal bélyegeztünk a füzeteinkbe. Ottlétünk alatt egy társunk is befutott, aki azonban hamar elhagyta a falut, mivel még jó néhány kilométert szeretett volna legyalogolni aznap. Pár percet azért sikerült beszélni vele.

Miután elfogyasztottuk az italainkat, otthagytuk az egységet, és felderítettük a helyi bolt nyitva tartását, valamint sétálgattunk kicsit a településen. Ez után elfoglaltuk szállásunkat, amihez kis tanakodás után - korábbi terveimhez képest, - a Szentkút melletti kis tisztást választottuk. Igazi luxuskörülmények fogadtak, ahhoz képest, hogy vadkemping volt: akadt tábori WC, és folyó víz is melyeket ki is használtunk.

Hamarjában felállítottuk a sátrunkat, majd készítettünk egy-egy forró levest vacsora gyanánt. Mikor már kezdett sötétedni, bebújtunk a hálózsákba, hogy kipihenjük a nap fáradalmait.

Az alábbi képre kattintva további fotók tekinthetők meg a napi túránkról:

2014.06.01., OKT VI., 1. nap (Zirc-Jásd)

Rendhagyó „teljesítménytúrán” vettem részt. Nem is mondanám teljesítménynek: egy igazi kulturális napot tartottunk a Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület szervezésében lebonyolított Gödöllő városismereti túra alkalmával. Társaim ezúttal gödöllői barátaim - Alina és Gábor - voltak.


A túra célja Gödöllő városának főbb emlékhelyeinek megismertetése, nagy hangsúlyt fektetve az I. világháború 100 éves évfordulójának megemlékezésére. Továbbá kiállítások, közintézmények is nyitva álltak a túrázók részére.

A 30 pontból álló túránk állomásain 1-1 kérdést kellett megválaszolni a kísérőfüzetünkben. Rajtunk a Városi Múzeumnál volt, ahol az aktuális kiállításra vonatkozó kérdést kellett megválaszolnunk, majd a város legújabb köztéri szobrát kerestük fel, mely a gödöllői művésztelep társalapítóinak – Nagy Sándornak és feleségének, Kriesch Laurának – állít emléket. A főtéren a világháborúk áldozatai előtt is tiszteletünket tehettük. Utunk során - érintve a Községházát és az Állami Királyi Járásbíróság épületét - a Gödöllői Iparművészeti Műhelybe is benézhettünk, ahol a Művészsorsok a boldog békeidők után c. kiállítást tekintettük meg. Az idetartozó kérdés megválaszolásában nem voltunk biztosak, így a múzeum egyik dolgozója volt segítségünkre.

Következő pontunk a szövőműhely volt, melynek szomszédságában a műhely egyik alkotója – Körösfői Kriesch Aladár lakott. Ezután a Táncsics Mihály utcán elmentünk egészen az Állatkoordinációs központig, érintve a Ganz-óvodát és a Ganz-gyárat.

Utunkat az Erzsébet-parkban folytattuk, ahol Erzsébet királyné 2011-ben felújított szobrát kerestük fel. Itt kiélvezhettük az erdős park nyújtotta árnyékot a nap elől, a túra napján ugyanis fülledt meleg volt.

Mielőtt továbbmentünk volna a következő pontunkra, a helyiek szerint a város legjobb fagyizójánál pihenésképpen elnyaltunk egy fagyit. Nem csalódtam, tényleg nagyon finom volt.


S ha már Gödöllőn jártunk, a Kastélypark sem maradhat ki. Itt a pavilonnal kapcsolatos kérdésünk volt, majd a kastély bejáratánál lévő őrbódék számára voltak kíváncsiak. A kastélykápolna előtt áll az országzászlós mozgalom emlékműve, mely az összetartozás kinyilvánítására hívja fel a figyelmet.


A Vasútállomáson megtekintettük az Udvari vonatok és Királyi várók c. kiállítást, valamint a Gödöllői Városi Múzeum anyagából vett Királyi családot bemutató kiállítását. A kísérőfüzetünk tájékoztat a vasútállomás háborúban betöltött szerepéről, miszerint innen indultak harcba katonáink a gödöllőiek étel-ital ellátmányaival. A vasútállomást a vasúti hídon (felüljáró) hagytuk el a vágányokat számolva, mivel ez még a ponthoz kapcsolódó kérdés volt. Innen az Egyetem felé vettük az irányt, az Alsóparkon keresztül, ahol még megtekintettük a „Mászófa” nevezetű megdőlt juharfát. A szervezők nyilván azért tették meg a program részének, mert ez a fa minden gödöllői gyermekkorának szerves részét képezi. A fa maga több mint 60 éves.

Az egyetem területére érve, ismét egy szép parkba érkeztünk, elhaladtunk Kálmán herceg hatalmas szobra mellett, majd a régi Premontrei Gimnáziumnak helyet adó épület előcsarnokát is megtekinthettük. Itt az egyesület egyik tagja nyújtott felvilágosítást az épület történetéről, illetve eredeti rendeltetéséről (műszaki egyetem).

Az egyetemi víztorony következett, de mivel nem voltunk biztosak a helyes utat illetően, útbaigazítást kértünk az arra járóktól. Az egyetemi strandot megkerülve értünk el a toronyhoz. Udvarát körben kőből faragott zodiákus jegyet ábrázoló alkotás övezi, mivel a torony napóraként is szolgált és az idő múlását ezek a szobrok jelezték. Túránk csúcspontját jelentette, hogy felmehettünk a tetejébe. Itt kényelmesen elfogyasztottuk az „ebédünket”, közben csodáltuk a környező dombokat.


Következő pontunk a Botanikus kert volt, ahova a túra napján ingyen lehetett ellátogatni. Itt érdeklődésünk középpontjában az a vadkörtefa állt, amelyet még Grassalkovich Antal gróf ültetett. Hazánk legöregebb termést hozó vadkörtefája 280 éves.


Túránk végéhez közeledve már csak 2 pontot kellett érintenünk. Az időjárás is kezdett rosszra fordulni, így kicsit jobban szedtük a lábunkat. Egyik a palotakerti lakótelepen látható Tanácsköztársaság emlékmű, illetve a palotakert hévmegállónál álló romos épület volt. Az ehhez kapcsolódó kérdésünkre a választ az állomáson dolgozó forgalomirányító adta meg. Már előre mosolygott, biztos nem mi voltunk az első érdeklődő túrázók.

A célba beérve nem volt más hátra, mint bezsebelni a kitűzőt és oklevelet. Mivel csapatként neveztünk, a díjazás csak egy személynek volt megfelelő. Legnagyobb meglepetésemre ajándékot is kaptam, nem helyiként húznom kellett egy számot, így az ajándékom a Gödöllői Iparművészeti Műhely jubileumi kiállításának katalógusa. Művészetkedvelő túrázóként ez külön öröm volt számomra. A helyieknek mozi- színházjegyet sorsoltak, minden gyerek lépésszámlálót kapott. A bőkezű ajándékozás mellett búcsúzóul kaptunk még csokit és egy palack vizet is.

Ez a túra nem a kilométerek és a szintkülönbség legyőzéséről szólt. Remek családi program, lehetőség volt olyan helyekre is ellátogatni, ahol sok helyi lakos sem járt még. Mi nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük, hogy részt vehettünk és a soron következő Margita Gödöllő éjszakai túrán is ott leszünk!

Előző napi túrám után - keveset aludván - ismét túrára indultam. Ezúttal újdonsült menyasszonyom, Zsu is velem tartott. Célunk a 63-as busz végállomása volt Nagykovácsiban. Megérkezés után majdnem egy fél busznyi társsal együtt rohamoztuk meg a nevezőasztalokat, ám pár perc alatt így is mindenki túl volt rajta. Az oklevelem fotója alatt a túra rövid beszámolója olvasható.


Becsülettel megvártuk a papírunkra írt rajtidőt, és harangszó kíséretében, valamint a startnál kapott csokit elfogyasztva keltünk útra. Viszonylag kevesen voltunk e korai órában, ezért hamar szétszóródott a mezőny - később is csak 1-2 gyorsabb léptű társsal találkoztunk menet közben. Magunk mögött hagyva a település utcáit felkapaszkodtunk a Zsíros-hegyre, amely után ismerős terepen lépdeltünk tovább. Elég jó tempót diktáltunk az elején, ezért Solymárra érve engedélyeztünk magunknak egy kis lazítást. Eme tevékenységet az első utunkba eső kocsmában hajtottuk végre. A rövidnek szánt pihenőből végül több, mint 20 perc lett, de legalább a folyóügyeinket is el tudtuk intézni. Magunk mögött hagyva a település központját, a vár felé vettük az irányt. Közvetlenül a várdomb tövében elhaladva rövidesen az első ellenőrzőpontunkra értünk. Az igazolókód feljegyzése után folytattuk a Z sáv jelzés kövezését.


Enyhe emelkedőn jutottunk egyre feljebb, s időnként hátrafelé pillantva szép kilátásban volt részünk. A tisztásról éppen időben érkeztünk be az erdőbe, így csak a levelek kopogása adta tudtunkra, hogy megeredt az eső. Nagyjából szintkülönbség nélkül haladtunk, majd pár kilométer múlva becsatlakozott mellénk a K sáv jelzés, így pár száz méter erejéig Kéktúráztunk is kicsit. Feljebb jutva a Csúcs-hegyen a jelzések hirtelen szétválnak, így mi kijelölt utunkat követve a hegy nyugati oldalán ballagtunk tovább. A Virágos-nyereg után már a Guckler Károly nevét viselő úton osontunk el a Vihar-hegy és a Hármashatár-hegy alatt. Közben újfent elkezdett esni az eső, ám itt már nem voltunk annyira védettek, mint korábban. Szemerkélő esőben érkeztünk meg túránk második, Kecske-hegybeli ellenőrőzpontjára. A két pontőr hősiesen kint várt bennünket a kocsijuk csomagtartójánál, pedig be is ülhettek volna az utastérbe.

A ponttól egészen az Árpád-kilátóig esőben haladtunk, persze mire elértük a fedett épületet az alábbhagyott. Kicsit megpihentünk, csodáltuk a kilátást, majd egy-egy szendvics elfogyasztása után folytattuk a túrát. A következő 2-3 kilométert száraz időben teljesítettük, így az Apáthy-szikláról is nyugodtan nézelődhettünk.


Leballagunk a hosszú lépcsősorokon és a meredek utcákon és már úgy tűnt végre szép időnk lesz. Mire azonban a Ferenc-halomhoz értünk, újra esni kezdett, ami aztán kisebb kihagyásokkal a túra végéig kitartott. Ennek köszönhetően többnyire csak a menetelésre koncentráltunk, nem igazán törődve az érintett látványosságokkal. Terveztünk egy körülnézést a Tündér-szikláról - bár mikor odaértünk épp nem esett, - de nem volt kedvünk a vizes köveken mászkálni, így ezt is kihagytuk.

Amennyire tudtuk, nyújtottuk a lépteinket, de a Normafa előtti meredekebb emelkedő picit lelassított bennünket. Fent aztán legnagyobb meglepetésünkre sétáló, bicikliző és a vendéglátóhelyek teraszain italozó emberekkel találkoztunk. Nem gondoltam, hogy rajtunk kívül lesznek még ilyen bátrak akik kimerészkednek a házból.

Mikor magunk mögött hagytuk a Normafa tisztását, futólépésre kellett váltanunk a hirtelen megerősödő eső miatt, a legjavát viszont még így is megúsztuk. Addigra már bent voltunk a Széchenyi-hegyi vasútállomás épületében. Rögvest a kitűzőért és az emléklapért siettünk, majd a szervezőkkel beszélgetve kaptunk egy papírt melyen az ez évben esedékes "színes" túrák dátumai szerepelnek. Míg vártuk, hogy elálljon az eső, üdítőztünk, nápolyit majszoltunk és elpakoltuk a felesleges dolgainkat.

A kissé nedves idő ellenére nagyon jó volt a túra. A szervezők minden rajtuk múló dologban jelesre vizsgáztak.
Az év eleji piros túrára csak véletlenül tévedtem el, ez már félig-meddig tudatos volt, a maradék kettő viszont már biztos program lesz - főleg, hogy már láttam mi lesz a jutalmam.

Budai zöld túra: táv: 26,4 km, szint: 955 m, idő: 6:02

Túra közben készült további képeink:

2014.05.18., Budai zöld túra

Sokat tanakodtam, hogy az 50 vagy a 30-as távot válasszam, de végül az utóbbi mellett döntöttem.Családi program miatt időre haza kellett érnem, valamint a következő napra is terveztem egy túrát.


Gyors nevezés után egyedül indultam a Szépjuhásznétól, de az első és az utolsó pár száz métert leszámítva folyamatosan volt társaságom. S sáv jelzést követve felkapaszkodtunk a Nagy-Hárs-hegyre, ahol az első ellenőrzőpont állomásozott. Az onnan lefelé vezető úton - próbálgatva az új cipőm képességeit, - egy szép perecelést sikerült bemutatnom. Közönségnek csak alkalmi társam volt a közelben. Miután lepucoltam magamról az elmúlt napok esőzéseitől kialakult sárt, nyomban meneteltünk is tovább.

Továbbra is a S sáv nyomán közeledtünk második ellenőrzőpontunk, a Szépvölgyi út felé. Közvetlen a pont előtti kaptatón elhagytuk egymást, mivel én kényelmesebb tempóban gyűrtem le az emelkedőt. Pecsételés után lemostam a kicsit még mindig sáros kezemet, majd egy szendvicset előkészítve keltem útra.


Velem egy időben indult egy társ is, akivel már korábban is váltottam pár szót, ezúttal viszont egészen az utolsó ellenőrzőpontig együtt haladtunk. Néhány elágazást sikeresen elvétettünk, mert a jelzésekre nem figyelve, egészen egyszerűen arra mentünk amerre logikusnak tűnt. Szerencsénkre mindig találtunk egy ösvényt, amin visszatérhettünk a helyes útra. Egy-két nagyobb pocsolyával meggyűlt a bajunk a szakaszon, de ezeken kívül jómagam sokkal nagyobb sárra számítottam. A Virágos-nyeregbeli ellenőrzőpontnál csak egy gyors pecsételésre álltunk meg, majd folytattuk is menetelést a Csúcs-hegy felé.

Mondanom sem kell, ott is figyelmen kívül hagytunk egy elágazást, és másik úton keltünk át a hegyen. Rövidebb nem volt ez, mint az eredeti, ezért lelkiismeret furdalás nélkül emlékezem meg róla. A hegyet elhagyva, rátértünk a helyes útra, amelyen Solymár irányába gyalogoltunk. Nagyon tetszett ez a szakasz, korábban még sosem jártam errefelé.


A nézelődés és beszélgetés közepette azon kaptam magam, hogy megérkeztünk a következő ellenőrzőpontnak otthont adó Alsó-Jegenye-völgybe. Igazi kis terülj-terülj asztalkám várt bennünket. Mindenféle feltéttel megpakolt zsíros kenyér, valamint többféle üdítő közül választhattunk. Társammal úgy döntöttünk, hogy egy 10 perces pihenő belefér az időnkbe, és kényelmesen falatoztunk kicsit.


A ponttól tovább egy hangosan tovaszaladó patak mellett ballagtunk, majd kiérve a Solymár felé vezető műútra egy 3 fős csapatba botlottunk. A helyes irányt keresve böngészték az itinert, melyet végül közösen sikerült meglelni, és csapatostul folytattuk a túrát. Máriaremetén - bár nem volt része a túrának, - tettünk egy kis sétát a templom felé.


A Remete-szurdokban kis kényszerpihenőt tartottunk egy filmforgatás miatt. Állatokat is alkalmaztak ezért sem mehettünk a helyszín közelébe. Jó páran összegyűltünk már mire végre kísérettel elhaladhattunk a forgatócsoport és a különböző filmes kellékek mellett, majd nemsokára újabb ponthoz érkeztünk.

A pecsételést követően folytattuk az utat, és több jelzésváltást követően a Vörös-pocsolyához, túránk utolsó előtti állomásához érkeztünk. Az igazolás mellé egy szelet csokit is kaptunk útravalónak. Jól is jött, így a túra vége felé kicsit fogytán volt az energiám - nem jól gazdálkodtam a pótlással.

A pont után végig a P sáv jelzésen gyalogoltunk a célig. Nekem egész friss élmények álltak rendelkezésre az útvonallal kapcsolatban - igaz ellenkező irányban, - így csak a tájra kellett koncentrálnom. Kicsit már elkezdtünk szétszóródni, és mire az utolsó ponthoz megérkeztünk már csak ketten maradtunk a csapatból. A Fekete-fejre való felmenetelnél már végképp kimerülőben voltak a tartalékaim, ezért az utolsó szakaszra - mint már említettem, - egyedül maradtam. Menet közben aztán kikötődött a cipőm, elszólított a természet, és még sorolhatnám azon tényezők sorát ami az amúgy is szerencsétlen sorsomat még jobban tetézte.

Lassan ballagva az utamon megérkeztem a túra céljába, ahol megkaptam az utolsó pecséteket, valamint a teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt. A Budapest Kupa füzetemet, ha nem kérdezik el is felejtettem volna. Hála a szervezőknek abba is időben belekerült a pecsét és nem az üres rubrikát kellett otthon nézegetnem.

Nagyon jó szervezés volt, mindenhol kedves emberek várták az ellenőrzőpontra érkezőket, jobb kedvvel tér haza az ember egy ilyen esemény után. A túra időjárás felelőse is külön dicséretet érdemel. Nagyon jó minőségű a térkép amit kaptunk, csak a "pálya" nagysága miatt elég kicsik lettek a betűk és vékonyak a különböző vonalak rajta. Valamint néhol jól jött volna a szöveges útleírás, de ennél több hiányosságot nem lehet felróni.

Budai 30: táv: 27,3 km, szint: 960 m, idő: 6:00